ennek is vége, huh

Nem segített a fejkapkodás :) íme ez év utolsó napja. Egy hét ágynak döntő betegség után, még nem 100%osan, de irány a szilveszteri elengedés. Annyit tűnődtem és agyaltam, hogy egész belebetegedtem. Úgyhogy mindenképp gyakorolni kell az elengedést. Vagy a megengedést. Vagy bárhogyan is hívjuk.

Már van két aláírásom is ebből a vizsgaidőszakból. De ezek a házi dolgozatok.. nem haladnak. Hétfőre kell még kb 10x annyi oldal, mint amit eddig írtam. Drukkolok magamnak. És jó bulizást. Mindenkinek. És elengedést. Szintén mindenkinek. Úgy olvastam, hozzáértőktől, hogy szükségünk lesz erre a képességünkre. Akit esetleg érdekel, innen az info

Tényleg arra van időnk, ami fontos nekünk?

Vagy már arra sem? Van még valamire? Valóban ennyire elfoglalt lennék? Ha ma sem írok, majd' másfél hónapot nem dokumentáltam :D Érdekes, hogy a legsűrűbb, "leglényegesebb" élethelyzetek nem kerülnek az örökkévalóság kezébe. Vajon ez másokkal is így van?

Nem, azt hiszem, nem, hiszen Descartes elmélkedései a kezünkben vannak. Akkor nincs mit tenni, én vagyok a hunyó ebben is. A sok kis megvilágosodás élmény hatására ezekben az adminisztratív dolgokban nem léptem előrébb, sőt már-már azt állíthatom, hogy igencsak visszafelé lépdeltem.

Mennyi elfogadás és helyes belátás. Csak győzzem kapkodni a fejem.

Ha teljesül a kívásnság

Mit teszel? Észreveszed egyáltalán, vagy annyira sietünk, hogy fel sem tűnik? Nekem szerencsére szóltak. És már persze várom a többit, rutinból, hogy és a másik és a harmadik vágyam?!?! Az, mikor?! De kicsit álljunk meg. Vagy álljak meg én, mások meg azt csinálnak, amit akarnak. Szóval álljak meg és igenis örüljek neki. Engedjem áramlani az örömöt úgy, mint ahogyan a fájdalomba beleburkolózom. Legyen végre úgy, hogy az örömnek és a bizalomnak engedek és az elől fordulok el, ami bánt. 

.

.

.

Elért az Ősz és sugott valamit...

Csak egy gondolat, ami most fontos:

"Mi elfelejtettük, hogyan kell várakozni; és ez szinte tragédia. Az egyik legértékesebb kincsünk a várakozás képessége; kivárni a megfelelő pillanatot. Az egész természet mindig a megfelelő pillanatra vár. Még a fák is: tudják, mikor van itt a virágzás ideje, és tudják, mikor kell elbúcsúzni a levelektől és csupaszon állni az ég alatt. Ők csupaszságukban is gyönyörűek... amint mély bizalommal várják az új levelek növekedését, az újraszülető lombkoronájukat. Mi azonban elfelejtettük, hogyan kell várni - mi mindent azonnal akarunk. Ez óriási veszteség az emberiség számára...
Ha csendben várakozol, észre fogod venni, hogy valami mélyen legbelül ott növekszik benned - a te valódi lényed. Egy nap akkorára nő majd, hogy lángra lobban, és akkor az egész személyiséged elhamvad: új ember lesz belőled. És csak ez az új ember tudja, hogy mi az az ünneplés, csak ez az új ember ismeri az élet örök nektárját."

Osho

Mennyi értékes gondolat van a világban, amiről nem is tudhatok. Úgy érzem hiányoznak belőlem. Persze, amiről nem tudok, az nem hiányozhat, de mégis..

Lassan kezd tudatosulni a tanulás fontossága. A jó pap valóban holtig tanul. Addig addig ismételgettem ezt a mondatot, hogy közhellyé vált számomra, és amikor szembesültem a - gondolattal, hogy nincs mese, itt bizony tanulni kell, keményen - majdnem belehaltam, annyira szomorú voltam. És lusta is. Nem is tudom, mit gondoltam, hogy majd belém nyilall a felismerés a világ dolgairól, és kész?! Egyenlőre még nem történt meg. És most nem feltétlenül a főiskolára gondolok. Hirtelen nagyon sok mindent kell tudnom, és ehhez csak egy út vezet (vagyis három:) : tanulni, tanulni, tanulni. És most ebben a vonatkozásban máris jobban érzem a világ problémáját; hisz annyira jó lenne bármi mást csinálni. Pusztulni a tv előtt, inni a haverokkal, lógatni a lábam, sajnálni magam, hogy milyen rossz nekem, és sorolhatnám nyilván. 

Ez az út, amin most járok épp, sokkal inkább egy belső motiváció nyomása, egyszerűen nem érzem úgy, hogy én döntöttem el ezt. Persze, ki más?!? Értem én. De mégis, hogyan lesz az egyik ember egyszerű, hétköznapi mintapolgár, és hogyan a másik buddhista. És most nyilván nem a vallási hovatartozásra gondolok. És mások nem kételkednek? A mintapolgár a minta életében, hogy elég e ez az egész útra, vagy a más úton járó, hogy nem sült-bolond e, és elmegy mellette az élet, amíg a meditációját tökéletesíti? Tudom ám, hogy mások is kételkednek. Csak ezt mindenki belül intézi. Azért írtam le, hogy lássam a fejlődést az életemben. Mert változunk, folyamatosan. Ez biztos.

Mit jelent: Szabadság

" Az, hogy létünk végtelenjébe pillanthatunk: ajándék - a karma működését nem akarat által érthetjük meg. Ez a bepillantás egy ébresztőóra; életed eseményei egy bizonyos mintát követnek, mely most eléd tárul. Ez a minta éppoly ősrégi, mint lelked vándorútja.  "

Mindig megértek valami újat. Bármit megtehetsz. Azt csinálsz, amit akarsz. Nem számít. A rendelkezésedre álló időt a születés és a halál között úgy töltöd el, ahogy akarod. Bármit megtehetsz.
Azt is Te döntöd el, hogy miben hiszel. Ha azt hiszed, hogy nincs így, akkor is igazad lesz. De miért tennéd, nem igaz? Hirtelen itt van, a nyakamba zuhanva érkezett, és még örültem is neki. És már mentem is tovább. Mert többet már nem veszítem el.

Amikor meglátod az isteni tökéletességet az összes döntésedben és az összes pillanatban, igazán szabaddá válsz, hogy megteremthesd a világodat.

uzsgyi

ha elég sokszor mondják, megértem. Nincs itt semmi csoda már megint. Tényleg csak ennyi. Nem több. Ennyire egyszerű. Talán azért nem értettem eddig, mert túl egyszerű volt. Nincs semmi más. A Én csak Én. Semmi több. És úgy lesz meg, ha leülsz és csöndben maradsz. Végre egyszer az életedben. Megláttam, hogy én sem mertem elengedni a szikla peremét. Húúú de nagyon féltem. Hogy zuhanni fogok. A semmibe.És akkor aztán mit szólnak majd mások. Hogy én a semmibe zuhantam. Ejnye. Most elengedem. És jönnek a  kétségek: nincsen megbizonyosodásod afelől, hogy amit gondolsz, az úgy is van, csak hiszed, képzeled, szeretnéd. Rávetíted másokra a valóságod, amit látni szeretnél, mondattöredékekből gondolod azt, hogy igazad van. És erre alapozva elengeded? És vállalod be a semmit? A bizonytalant? Az illúziót, ami csak a fejedben él??!!

ugrani. felfelé.

Mit lehet erre mondani? ... igen. Ha jól körbeugrálom ezt a dolgot, nincs is más út. Nincs más. Csak erre. Ez a választásom, a szabad akaratom diszkréten erre taszigál. De elengedni én fogom. Most.

el ne felejtsem

Régóta mondogatod magadnak, hogy téged senki nem ért meg, téged senki nem érez, téged senki nem támogat. Olyan régóta mondogatod magadnak, hogy ezt te magad is elhitted.De én itt vagyok melletted, és ha most egy mély lélegzettel megnyitod magad, ha most egy mély lélegezettel megengeded magadnak, hogy mindazt a szeretetet, amit én adni szeretnék neked, megérezd és befogadd magadba, akkor leomlik minden falad, és megtapasztalhatod, hogy a világ teérted van, és minden energia téged akar szolgálni, veled akar örülni, senki nem különít el téged. Csak ha te a magányt választod, akkor lesz benne részed.
Végy egy mély lélegzetet és engedd meg, hogy ezek a falak, amelyek évezredeken keresztül körbevettek téged, és szolgáltak, persze szolgáltak, hiszen kérted, hogy óvjanak meg, engedd meg, hogy most ezek a falak leomoljanak, elolvadjanak, attól a szeretettől, amely körbevesz téged.
Már tovább nem tarthatók fenn ezek a falak, mert olyan mennyiségű szeretet kopogtat az ajtódon,a  szíveden, hogy muszáj engedni ennek az áramlásnak. Örülök, hogy feltetted magadnak ezt a kérdést.
Örülök, hogy meghallottad a lelked hangját, amely adni szeretne neked, és arra kér, hogy engedd meg, hogy adhasson neked. Hogy engedd meg, hogy új vizekre kalauzoljon téged, hogy új világokat mutasson neked. Olyan szűk mezsgyéjét tapasztaltad eddig az életnek és oly sok minden van, amely örömmel szeretne téged elhalmozni.
Nem tudod, hogy hol is kezdjed,igaz? Egyszerűen egy mély lélegzettel engedd magad belehullni a lelked karjába, és engedd, hogy segítsen neked megnyílni önmagadra.

Ne higgy a kattogó hangoknak, ne higgy a kételkedő kérdéseknek, a világ nem gonosz, a világ nem ellened van, és a többiek sem azért néznek furcsán rád, mert valami baj van veled. Hanem azért, mert várják tőled akármilyen furcsán is hangzik, a megoldást.
Hogy megmutasd, hogy a lélek hogyan ébredhet fel, hogyan bújhat ki a csigaházából, hogyan szárnyalhat itt a földön, hogyan tölthet meg tereket kacagással, örömmel, pezsgéssel, áramlással. Az emberek körülötted érzik, hogy te mindezt tudod. Furcsa mód arra próbálnak téged tanítani, hogy magadból hívd elő a te kincseidet. Így hát azt kell, mondjam, hogy mind önmagaddal, mind a környezeteddel és világgal is akkor teszed a legjobbat, ha végre összekapcsolódsz a lelkeddel és kijössz az elme börtönéből, mert csak az elme börtönében szigetelődtél el, az elme börtöne az, amely rideg, elefántcsonttoronyként látszólag fogva tart. De a lelkedet nem képes fogva tartani senki, a lelked szárnyalni szeretne, örülni szeretne, élni szeretne, teljesen, minden részedben, add át magad neki, és egy újabb lélegzettel, és mindig egy újabb lélegzettel.

Semmi másra nem vár a lelked csak arra, hogy szerethessen, hogy beengedd, hogy meghalld, hogy átadd magad neki. Hívd be a lelkedet a szíveddel, nem az elméddel, hívd be a szíveddel, a gyermeki éneddel, a te gondoskodó lelkedet az életedbe,és engedd, hogy napról-napra gyengéden átformálja azt, terelgessen téged a te új világodba.

Új kezdetek

Kölcsönvett gondolatok: 

Kapsz egy tiszta palatáblát, hogy új lehetőségeidet és tapasztalataidat felvezethesd rá. Engedd be életedbe az újat, az új lehetőségeket, embereket és terveket.

Jó.

És akkor, amikor könnyelműen bólintasz, átszakad a gát. És ömlik be a változás. Most, először az életemben szuper érzés. Vagy most jutottam el oda, hogy képes vagyok örülni neki. Mindenesetre végre nem dönt le a lábamról, hanem felemel. - AHA, szóval ilyen a hullámok tetején! Óh, én, aki eddig ezt csak alulról láttam, épp annyi időre, míg összecsapnak újra. És újra. Persze, beszéltek róla mások ... de sosem gondoltam, hogy én is.. csak nagyon szerettem volna. A hullámok tetején állni! Nem akarok én irányítani semmit innen fentről. Egyszerűen csak jó itt. Könnyű és kényelmes. Kicsit még pihenni is lehet. 

Visszanéztem, 2010.05.31-én sikerült az egyszer fent című bejegyzésben írni erről:             " Elképesztő a kedélyállapot hullámzás, néha úgy érzed, már kint a fejed a vízből, aztán oldalra nézel és megint hullám. Ilyenkor persze elfelejted azt is, fiú vagy e vagy lány és megint idő és idő amíg eszedbe jut, hogyan is dugd ki ismét a fejed, merre van a felfele. De mindig rájössz és azt gondolom, egyre kevesebb idő telik el két felismerés, két alámerülés között. Már sokkal hamarabb eszedbe jut, hogyan is fogsz kikeveredni a fullasztó helyzetedből. És már az is eszedbe jut néha, hogy lehet, lesz majd olyan is, amikor már nem visz a hullám a víz alá. És reménykedsz :)
Mások is így kezdik, sűrűn reménykednek."

Szóval, kedves én! Ezúton közlöm, hogy másfél év elteltével sikerült! Üdvözöllek kint!

És innen merre tovább? Vissza kell ugrani a vízbe? Ugye nem!

Nem tudok dönteni.

Kinyitottam az ablakot. Beáramlott rajta a kinti 28 C fok. Télen ezért a két fokos különbségért már elég sokat megtennék. Most inkább szánalmas próbálkozás.Vajon a sivatagi hőség miatt nem alszom? Vagy a lelkiismeret furdalás? Tudom már! A kétség lesz az! A legmocskosabb talán minden közül. Nem alszik ki már sosem az emberekből? 

Minden szélsőséges próbálkozásom kútba esett. Hogyan engedjelek így el? Miért képzelem azt, hogy tennem kell valamit? Nincsen nekem saját, jól bejáratott problémám, amivel foglalkozzak? 

Szeretnék a végére járni. Lehet, hogy ez nem itt és most fog megtörténni :) Nekem is jó lenne most egy segítő kéz, ami elvezet a következő ajtóhoz - és lenyomja a kilincset - onnan már talán menne. Persze, tudom, hogy épp egy újonnan nyitott ajtóban állok. Csak sosem az kell, ami előttem van. Tehát levonhatjuk a mindent átfogó következtetést: én is ember vagyok! Akkor viselkedjek is ehhez méltón. És élvezzem persze minden előnyét; ami elsőre eszembe jut és felold engem a saját kétségeim alól, az az, hogy én is hibázhatok! Meg van engedve! Most megyek és élem tovább a hétköznapi életem. (Amíg reggel nem lesz, és el nem tűnődöm azon, hogy, mi ez az egész?! Jó, ha már most közlöm magammal: több gondolatot is érintve sikerült ezt most ide leírnom.)

Nézzünk végre szembe a valósággal

Mit tegyek érted? Hogyan segítsek neked? Miért hazudsz? Mindig. Nem érted, hogy ez nem segít rajtad? Ha nem nézel szembe a világgal, a világ attól még ott van. Miért hagyod, hogy elvakítson a hazug idilli csillogás? Te magad is hazuggá válsz. És tudod, látod, mégis minden áldott nap ezt teszed. Mit tegyek érted? Miért nem hiszel nekem? Miért nem hiszel másoknak? Tudom, hogy nem egyedül vagyok, többen is próbálunk megmenteni. Persze mondhatja erre azt bárki, hogy nem kell mindenkit megmenteni, főleg azt, akit nem lehet. De én TÉGED választottalak. Vagy mi egymást. Évek teltek el és az az igazság, hogy nem léptünk előre. Annyit talán igen, hogy látod már, a derengő igazságot, de makacsul ellenállsz. Nem érted, hogy azért fáj, azért kell állandóan küzdened, azért az áthatolhatatlan ellenállás, mert te magad vagy a gát. Mit tegyek még érted? Könyörögtem már, sírtam, magyaráztam, kiabáltam. Százszor és ezerszer megalázkodtam, hogy kibillentselek. Próbáltam egyenes derékkal, büszkén mutatni a lehetőségeket. Tudod, mire jutottunk? Te rántottál vissza.És megint évek teltek el, míg felálltam. Ezt most, így utólag megköszönöm neked, erősebb lettem. De ne hidd azt, hogy ez erről szólt. Mindketten fejlődünk a kapcsolatban. Miért félsz? Nem veszek el tőled semmit. Minden a tiéd. Csak szeretnék hozzátenni. Nincs már sok időnk, tudod. Én is mondtam már százszor, más is mondta már százszor. Nem akarunk elveszíteni. Nem önös érdekből, hanem magad miatt. Kelj már fel abból a sárból, amiben fetrengsz! Kérlek! Én fogom a kezed és húzlak kifelé, minden áldott napon. Akard Te is. Nem lehet, hogy ne így legyen. Tudom, ma már biztosan tudom, hogy te sem akarsz benne maradni. Ne hajtogasd, hogy "nem tudom mit kellene tennem" Nagyon is jól tudod, ott kattog a válasz a fejedben, ez fáj a legjobban, látom a szemedben a fájdalmat, a tartásodban, ahogy egyre jobban rád telepszik, és megnyomorít. Tudod, hogy mit kell tenned és mégsem lépsz. Ki kell még? Kinek hinnél, ha nekünk nem? Angyalok és szentek szálltak le az égből, egyenesen hozzád, hogy segítsenek. Isten a saját kezével indította útnak a segítséget és neked ez sem elég? Kérlek szépen, nézz magadba, hallgatózz kicsit és cselekedj végre. Vagy mondd el, mit tegyek érted.

Örök klasszikus

Ha a gyermek, aki egykor voltunk, ma megkérdezné, mi volt életünk legfontosabb tanulsága, mit mondanánk el neki? És cserébe mire döbbennénk rá mi magunk? (Richard Bach)

..lehet gondolkodni. Pici "szívösszefacsarodást" azért érzek ebben a témában, szóval kell még dolgozni rajta. Végül is, ki legyen büszke az életemre, ha nem én magam?!

Hol helyezkedek el?

Gondolkodtál már azon, hogy a Te világod és a Te nézőpontod, hogyan illeszkedik a "mindenki" világába? Hogyan határoz meg téged és másokat.Téged rajtad keresztül, másokat rajtad keresztül?Mennyire kell hozzád közel állni ahhoz valakinek, hogy a Te nézőpontod meghatározza az Ő világát? Vagy talán nem is kell meghatároznia, de hatással legyen rá. Mintha egy kör középpontja lennél, és a különböző átmérőjű sávokba csoportosítanád az ismerőseidet. Mindenkit, azokat is, akik most eszedbe sem jutnak :) Változik valami a gondolkodásodban, a hozzájuk fűződő viszonyodban azáltal, hogy most már látod, hatással vagy rájuk? Befolyással bírsz. Még azt is állíthatjuk, hogy hatalmad van. Használod? Kihasználod? Ne siesd el a választ! Vizsgáld meg. És Engedd meg magadnak az őszinteséget.

Az új kihívás neve: pástétom!

Számomra már a neve is mesébe illő: Pástétom. Hm.. ilyesmit biztosan a királyok ettek régen - gondoltam gyermekként. És mit tagadjam, ez nem változott. Ennek hirtelen eszmefuttatás során két okát látom

• nem foglalkoztam a gondolattal
• és nem ettem ilyesmit

ezért aztán megmaradt a feltételezésnek eme szintjén az életemben. De mostanában nagyon felkapott élelem lett, szóval mindenképp körbe kell már járnom a pástétom kérdést. 

Húsmentes ételek - pici zsíradékkal

Visszatérve a főzéshez, ez az indiai otthon készíthető kenyérféleség is elkészült a konyhámban, így utólag sok mindent megtudtam róla; a legfontosabb, hogy olyan tepsit/serpenyőt/bármit válasszunk a sütéshez, amit nem sajnálunk, mert szerintem nem lehet kimosni az odaégett tésztát :p

Szóval és tettel: csirizt keverünk az összetevőkből (de komolyan) és mikor már mindenhová odaragadt kicsi lisztet még teszünk hozzá. Ekkor már gyúrható.. Én kis lepénykéket készítettem, az állagát tekintve, olyan, mint a kenyér, kívül keményebb, belül puha, de nem chips szerű. Szerintem ez rendben is van. Lefényképeztem az utókoromnak:

Azért csillog, mert mégis találtam kis vajat a hűtőben :)

A bejegyzés címére visszatérve, ma a húsmentes kaja tényleg azt jelenti nálunk, hogy kihagyom a húst az amúgy húsos ételből?!??! Hihetetlen. A kedvencem az, amikor a recept oldalakon a Húsmentes ételek címszó alatt olyan kaják vannak, ahol "csak felvágott" vagy "pici zsiradék" kap helyet.

Szerencsére mindig van hova fejlődni. Amúgy is ez a hústalan étkezés.. nem jutunk dűlőre. Merthogy ezt tanultam, otthonról ezt hoztam, évtizedek óta élek így, erre most hirtelen változzon meg. Lehet, hogy ez nem így működik? Vagy csak én fejemben él az a kényelmes megoldás, hogy kis lépésekben is meg lehet oldani? Nem, nem hiszem, hogy menne. Ha valamit nem szeretnék, vagyis változtatni szeretnék, az nem megy apránként. Egyszer kell elköszönni a változtatni kívánt szokástól. Mint a dohányzástól is. Meg egy csomó dolgot felsorolhatnék itt. 

Ha valaki rendelkezik hústalan ételrecepttel, amit el lehet készíteni mindenféle, számomra még ismeretlen fűszer nélkül, ossza meg velem! Legyen oly kedves!  Addig marad a cukkini és a krumpli.

A birtoklási vágyról

És íme: Még régebben kérdeztem egy bejegyzésben, hogy mitől otthonos az otthon? Talán valami ilyesmitől, dolgoktól, amik kedvesek számunkra, amikben benne van ez az érzés, és mikor rájuk nézel, megmelengetik a szíved. Persze, lehet az a kutyádtól, a párodtól, vagy a gyereked-, nagyszüleid-, nagycsaládod zsibongó jelenlététől eltelve is. De azt nem árulják a boltban, így, ha csak az marad, hogy megveszed, akkor ez szerintem mindenképp jó választás nekem:

Csapáti

Tekintve az előbb bejegyzett pénzügyi helyzetemre, olcsó ételek után kutattam a weben. Nem kell, hogy sz.. minőségű legyen, azt a testem már jelzi úgy is, hogy mit nem szeretne megenni. Próbálkoztam már olcsó sajtokkal, sajtkrémekkel, vajkrémekkel.. Gyakorlatilag akármilyen éhes voltam, ki sem vettem a hűtőből. Szóval, eleve hátrányból indulok, persze nyilván öncélú a hátrány, én magam generáltam. Bár ha a józan eszem előveszem, "Ő" nem vállalja fel ezt a döntés, szóval valahol mélyebben kell keresni a jelzés adót.

Visszatérve az olcsó kajára, ahogy a bejegyzés címéből már kiderült, ezúttal az indiai konyha felé kacsintottam el, mint mostanában mindenki, aki némileg-egészében hús nélkül szeretne étkezni. Tegnap is találtam egy nagyon jó receptet (nem feltétlen indiai :) cukkini és krumplikarikákat sütöttem, isteni finom volt, alig várom, hogy hazaérjek és megvacsorázzam a maradékot! De visszatérve a csapátihoz; jellemzően nem sokat tudok róla írni, csak, amit már mindenhol lehet olvasni róla, Indiában készítik, valószínűleg minden nap eszik köretként vagy kenyérként (Vagy csak városi legenda? Fogalmam sincs, sosem jártam Indiában.) Nálunk érvényben lévő megnevezése a kenyérlepény. És minden nap frissen sütik - ezt el tudom képzelni róla. 

A lényeg: liszt, víz, só. Az, hogy ma Magyarországon milyen típusú lisztet használunk, szerintem csak ízlés kérdése, én a magam részéről imádom a fehér kenyeret, tehát a fehér lisztet is. Az eredeti (megint csak állítólag) graham lisztből készül, de nyilván mindenkinek  a saját elhivatottsága, hogy mit használ. Ugyanez vonatkozik a vízre és a sóra is. Én, ahogy ismerem magam, fehér liszt, csapvíz és jódozott tengeri só felhasználásával készítem majd el este. Szívesen használnék tibeti sót, de most ugyebár a spórolás van folyamatban és ennek kb 1 000 Ft kilója :p

És persze lehet tenni hozzá vajat, hidegen a liszbe morzsolni, a víz egy részét pedig tejecskével pótolhatjuk, de az megint nem a spórolás felé vezet :)

Vannak különböző oldalakon receptek, hogy mennyi liszt és só kell hozzá. Azt gondolom,  hogy az ember elképzeli, mennyit szeretne belőle enni épp, ahhoz mérten önt lisztet a tálba, megsózza, majd elkezdi locsolgatni a vízzel. persze azért van recept is hozzá:

• 30 deka liszt
• 1 kiskanál só
• 1.5 deci langyos víz (-van,ahol 2.5 dl van írva, szóval kinek mennyi)

Mint minden ilyet, jól el kell dolgozni a csapátit is - és állítólag nem lehet csapatinak mondani. Lágy tésztát kell kapnunk, amit letakarva pihentetünk 20 perc és 3 óra közötti időtartamban (megint csak attól függően, melyik receptet olvasod :) Ha megpihent pici golyócskákat gyúrunk, amiből majd 10-15 cm átmérőjű lapocskákat nyújtunk kb 1,5 cm vastagságban (imádom a centiket a konyhában :) Írhatnám azt, hogy "érzéssel" de tudom, hogy ettől többen falnak mennek, és akkor felidézem széles vigyorral az ominózus reklámot: 

"- ... hát azt honnan tudod, hogy szeret a barátnőd?

 - Érzem! "

Szóval ez ennyi lenne. Visszatérve a csapátihoz, már ki van nyújtva ugye, picit be kell lisztezni a tetejét (akármelyik a teteje) és egymásra kell pakolni. Felmelegíted a serpenyőt (vagy ha rendelkezel vele akkor a vaslapot nagyon nagyon forróra (a leginkább így tudnám meghatározni a hőfokot) ) és beleteszed az első tészta korongot. Addig sütöd, míg a teteje felhólyagosodik (ezen a ponton az amerikai palacsintára hasonlít a legjobban szerintem) majd megfordítod, megint sütöd. 1.5 perc az első, 0.5 perc a másik oldala. Ha kész, valami megfelelő eszközzel a nyílt lángba tarod mindkét oldalát. Gázfőzőlap előnyben. Ekkor a csapáti felfújódik, ha minden rendben van vele. Az még nem derült ki, hogy puha vagy ropogós étek e, ezt senki nem vállalta be, hogy leírja. Ja és a tetejét bekenjük vajjal, ha elkészült. 

Mindenképp leírom ez irányú tapasztalataim, kíváncsi leszek, leszek e majd jártasabb ennek a remek ételnek az elkészítésében, mondjuk pár hónap múlva és akkor kinevetem e magam ezekért a megjegyzéketért, amit ide írogattam.

Veszek Boldogságot - és megint esik

Kellene nekem egy kis ajándék magamtól erre a szomorú időre. Meg úgy egyáltalán. Készítettem költségvetést: az ajándék nélkül is mínuszban vagyok, pedig még egy falat kaja sem volt benne :D Imádom a kihívásokat. De az az ajándék nagyon jó lenne nekem. Már egy csomó mindenről lemondtam, de így sem fér bele. Mit tegyek? Ajándék? Vagy nem ajándék? Jajj. Biztos sokkal jobb lenne nekem utána, ha lenne ajándék. Hiszen teljes jogú része vagyok a fogyasztói társadalomnak, tehát, a költés boldoggá tesz. Akkor is, ha nincs miből költeni, vagyis már a jövő havit költöm. Hm... Igen. Akkor ajándék.

Ha ajándék, akkor megszűnik a szomorúság, a magány, az üresség, hiszen körbeugrálhatom az ajándékot.

Ha nem ajándék, akkor.. tudom, nem dől össze a világ, de pici üresség azért lenne. 

Tegnap bementem a boltba, hogy ismét szemrevételezzem a gyönyörű, de annál borsosabb áru darabot (amúgy mécsestartó; és nem a 70 Forintos színes üvegcse, mert 7000 Ft bír lenni) és nem volt. Teljes elszomorodásba keveredtem. Este, munka után hazafelé betértem egy másik boltba, ott is hiába kerestem. Még a szívem is elszorult nagy kétségbeesésemben, elképzeltem a bolt közepén állva, hogy volt belőle két darab, egy-egy boltban, és bejöttek a boldog leendő tulajdonosok, leemelik a polcról, kifizetik és boldogan repülnek haza vele, most pedig otthon ülnek a csodálatos, szívet melengető fényénél...  Szóval teljesen átéltem eme fölösleg hiányát. Azután térültem, fordultam és megláttam! Ott volt, áthelyezve egy másik polcra, elköltöztetve, míg nem tartottam rajta árgus tekintetem! Ejnye! És szív ismét megdobban! Nem vehettem meg azon melegiben, mert nem tudtam volna hazavinni (kőből van, nehéz)  Majd ránézek az árcímkére és elbizonytalanodom, újra.  Ennyit az impulzus vásárlásról. 

Azóta tépelődöm. Megvegyem? Ne vegyem? Ajándék?  Nem ajándék? Gondoltam, kiírom magamból. Talán így dűlőre jutok. - Ezt a kifejezés még sosem írtam le; vajon tényleg azt jelenti, amit így leírva olvasok vissza? Mindenesetre furcsa. - Most azt gondolom, megveszem. Ez még 100x meg fog változni, míg este lesz.

az írásról

Az írással nem jutottam előrébb. Még mindig egy helyben toporgok ez ügyben, pedig, továbbra is kapom a felkéréseket és az iránymutatást, ami egyértelműen erre próbál rávenni: ÍRJ.

De nem megy, képtelenségnek érzem épp, hogy írjak. Semmi nem jön elő. Még azt sem tudom mondani, hogy "erőltetem, de nem megy"   mert nem is lenne igaz. Még csak nem is erőltetem. De mégis szeretném. Szeretnék írni. Na, ebből most, hogyan jövök ki? Tiszta konfrontáció. És igen érzem a feszültséget, ami ebből keletkezik.

" bolond, aki a saját világában él de 

         én bolond akarok maradni és úgy akarom élni az életem, ahogy megálmodtam, nem pedig úgy, ahogy mások elvárják.  "

Álmodtam. Hadd gondolkodjam.. még
titok.
Most már kezdek türelmetlen lenni. 

Visszamenőleg

Átköltöztem ide. Nem állítom, hogy ez volt a legprofesszionálisabb  (de szép szó :) megoldás, de végül is egy helyen vagyok és ez a lényeg.

három hét

2011.03.18. 16:16

három hete, hogy elköltöztem otthonról. Ezalatt leverték, szétcsapták, összekalapálták, leszedegették, kivésték, visszaragasztották, összekenték, felszerelték... most megyek, lemosom. Persze még távolról sincs kész. Most eljutottunk oda, nagyon szép és modern, csak nem igazán lehet néhány funkcionális dolog nem jött létre. Persze, ha értenék hozzá, nyilván működne most minden, lenne a mosógéphez lefolyó, nem csak kifolyó.. kicsit elszontyolódtam emiatt, de most már ez van. Hajrá, lehet megoldani valami problémát. Mintha legalábbis ezért élnék. Hogy mindent megoldjak.
És amilyen nehezen akartam elköltözni és megszokni a helyzetet, olyan nehéz most visszaköltözni. Nem is értem, hogy mi van. Teljesen szokatlan, hogy mit keresek én abban a házban. Nagyon kellene pedáloznom, hogy végre otthon érezzem magam.

és ha nagyon unatkoznék..

2011.02.07. 15:57

...akkor van egy pár napra kutyám is, megőrzésre. Simán elvárja a napi 24 órás veletörődést. De a lakásfelújítás projekt sem áll le. Mostmár mosógép is kell. Eddig volt, de vége a jó világnak. Venni kell.
A csempeválogatás is külön fejezet egy ember életében, de az enyémben mindenképp. Annyira sok van, hogy egyből belezavarodtam a válogatásba. Azután persze csak sikerült. Kiválasztani 3 félét, ami tetszik. Bár az eladó nem hitte el, hogy akkora a fürdő, mint mondtam, szóval jobb lesz harmadszorra is nekiesni a mérőszalaggal. Ennyire csak nem lehet nehéz lemérni.

mostantól ...

2011.01.21. 15:03

LAKÁSFELÚJÍTÁS!!! Azt sem tudom, hogy örüljek vagy de eljött ennek is az ideje. Már órákat böngésztem a neten megfelelő csempék után kutatva, de mindig volt valami probléma, nevezetessen: megtalálod az álomszép csempét, már-már szinte is mennyibe kerül, AZ kell és kész! Tudod, érzed, elépzeled.. Majd megnézed a szállítási feltételeket és rájössz, hogy soha nem kerül hozzád az anyag, mert a ház kapujáig még csak elhozzák, de nincs az az égi segítő, aki rávenné őket, hogy fel is hozzák. Én meg, az 50 kilós nő, lehet, hogy nem fogom felhordani a fürdőszobányi csempét meg padlólapot, mert egyszerűen nem bírom :) szóval lehet az a csempe akármilyen álomszép, nem jut el a lakásomig.

A másik lehetőség a közeli multi jellegű értékesítő egység, ahonnan kiszállítják, óradíjban felhordják a lakásba, örvendezek!!! majd megnézem a kínálatot. És azt veszem észre, hogy az elmúlt kb négy éveben (akkor vettem szeügyre utoljára tüzetesebben) semmit nem változott. Sehol egy kis újdonság, modernizálás, hozzáadott érték.. Maradt két választásom ezek szerint: veszem azt ami van, vagy keresek valakit, aki csak felhordja már. Vannak itt jóravaló emberek, akik akarnak dolgozni, nem? Csak elkerültük egymást eddig. De meglesznek! (jöhetnének csempét leverni is :)

Jé..??!! Hát kérdezni sem olyan egyszerű? Pedig milyen ügyesen megadtam magamnak a lehetőséget. És mégsem ömlenek belőlem az eddig fusztráló tudatlanságom okán megfogalmazott kérdések. Talán már fölöslegesek. De azért próbálkozom. Sorra veszem.

kérdések

2010.12.06. 17:38

• Van e értelme?
• Ha van, mi az?
• Biztos, hogy egyedül kell végigcsinálni? (remélem titkon, hogy ez is csak egy állomás)
• Tényleg segít, akiről azt gondolom, hogy segít?
• Vagy neki is én segítek? Ez nagyon nem világos ám.
• Rendben vagyok az otthonomban?
• Lesz elég erőm és motivációm megcsinálni?

Hirtelen ennyi. És most is köszönöm, amit eddig kaptam Tőled. Tudom, hogy sokat elégedetlenkedek, és kívűlről talán úgy tűnik, hogy nekem sosem jó. De már tényleg csak az az apró kicsi, egyetlen dolog hiányzik az életemből. A listában benne van, ha nem tudnád mire gondolok :)

...eddig

2011.01.21. 14:54

hosszú volt ez a karácsonyi időszak, de mostanra kipihentem

írni, írni....

2010.12.03. 10:52

Hallom és megértem, hogy ezt szeretnéd tőlem. És itt vagyok, írok, kalimpálok a billentyűzeten. Nem érzem szükségét, de elképzelhető, hogy attől még változik. Belül. Tudod, ott, ahol mindig csak a türelem és a mindjárt és a nem sokára meg hamarosan vannak. Néha igazán dühítő és elég! Meg elkeserítő is. És aztán valamiért csak nekiáll újra az ember. Igen, igen, a belső késztetés. Már megint a belső.

Arra jöttem rá, most, hogy írom, hogy beszélgethetünk így is. Én majd kérdezek, abból van bőven. Te pedig ne felejts itt engem hülyén és kérdésekkel teli fejjel. És belsővel. Igazából tényleg jó írni, csak ..szokatlan. Szokatlan kreatívkodni. Türelmetlen vagyok, ha nem megy. Meg kellene csinálnom azt a képet is, a karácsonyit, mert szép, látom is, csak nem tudom előcsalogatni Belülről. MIndig ez a vége? Tudom ám, hogy elkészítem ma, csak előtte nyüszögök kicsit. Segítesz? Meglátni, hogy milyen lesz. És én elkészítem. Köszönöm!

Mi a helyzet, ha a döntéseidet Te magad sem érted?

2010.11.15. 14:39

Mindig megfelelni, mindenkinek, lehetetlen. Számtalanszor olvastunk már róla, elmondta száz és ezer ember. Miért nem értem? Miért nem építem be az életembe? Miért vágyok mégis mindig, folyamatosan megfelelni. Ahelyett, hogy folyton önigazoéást keresek másokban, elvárom, hogy elfogadjanak, megértsenek, de mi van, ha én sem értem magam?! Mi van, ha nem értem és nem értek egyet velem? Miért mondjátok, hogy én választottam ezt az életet és abban is ezt az élethelyzetet? Nem találom a választ. Pedig már csak egy kérdésem van, már csak egy megoldásra váró problémám. Viszont erre az egyre úgy néz ki nagyon vigyázok. Évek óta. Nem engedem el, nehogy nincstelenné váljak nélküle. Pedig ezzel a választással együtt is az vagyok. Sőt.. ezzel vagyok igazán csak nincstelen. És nem megy a továbblépés. Úgy érzem már dolgoztam rajta sokat, éveket. Időt, energiát, minden mozdíthatót és stabilt, felajánlhatót és talán még többet is belettem, hogy megoldjam. De makacsul tartja magát. Próbáltam már elfogadni is a helyzetet, de ez hosszú távon nem ment. Mert ellenkezik minden életfelfogásomma, jóérzésemmel, biztonságérzetemmel, életigenlésemmel, hogy elfogaladjam "normálisnak" a helyzetet. Sem kilépni, sem továbblépni nem tudok már. Próbáltam szép szóval, próbáltam üvöltve, nyugodtan és kiborulva, sok egyéb ellentétpárt bevetve. És nem, akkor sem változik. Makacsul ragaszkodik hozzám ez az életforma és néha már igazán belefáradva csak leülök a kanapéra és bámulok ki a fejemből és várok. Várom, hogy elmúljon, továbblépjen rajtam. Arra gondolok ilyenkor, hogyha nem megy cselekvéssel, talán megy anélkül. Így is lehetne. Nem akarom én a könyebb utat választani. Évekig jártam a nehezebben, tettem (nyilván érte is) de a változásért is sokat. Ha még egy önsegítő könyvet el kell olvasnom.. hát biztos, hogy lefordulok az emeletről. Ha még egy titkot meg kell hallgatnom, akkor is. Kész vagyok, mentálisan tökéletesen megértem rá, hogy további "szakirodalom" beszerzése nélkül oldjam meg. Gondolom. De akkor??!! Mi van már kedves eredmény! Legalább álmomban mutass utat, az is egy fél élet! És akkor az egyik fele már boldog :D Aztán valahogy csak átkúszik a valóságomba is.

Változás

2010.11.11. 17:10

És helyben is vagyok. A nagy elköltözés után, megérkeztem. És nem szeretem a változást. Elképesztő. Sosem tudom, melyik nap mit várhatok. Kicsit hiányzik az eddig megszokott. Szemben az üres lakásban való ténfergéssel. Mitől egy otthon otthonos? Ha sokat vagyok benne azzá válik? Tehát pusztán megszokás lenne? Hmm..

Hurrá, költöztünk

2010.11.03. 14:44

És túl vagyunk rajta...
Hozzávetőleg két óra alatt sikerült átrámolni az életem az egyik lakásból a saját lakásba. Hirtelen felindulásból nem éreztem úgy, hogy képes leszek megbírkózni ezzel a változással. A második estén már alkudoztam, hogy "kérem vissza a régi életem ". Még most is érzem alkalmanként, ahogy keresztül vonulok a nagy, üres lakáson. Gondoltam rá, hogy becuccolok mindent egy szobába és akkor olyan, mint régen.. mintha misem történt volna. Viszont akkor hol marad a változás csodája? Aminek utólag mindig tudunk örülni. Ugye?! Keresem a biztonságot nyújtó, megszokott mozzanatokat, élethelyzeteket, hangokat, színeket. Persze semmi. Vagy mégis! Azt hiszem régen nem örültem ennyire a munkahelyemnek. Itt feltöltődöm mindezekkel, azután hazaviszem. És megszokom hipp-hopp. Ha más nem, az idő segít ezen is. Csak mégsem ugyanaz, ha megszokom vagy örömmel élem át. Törekszem az utóbbira. Menni fog.

Mindenem megvan

2010.10.28. 12:16

Kitöltöttem egy kérdőívet, az egyik kérdés arra vonatkozott, hogy mi az az 5 dolog amit nem tudok megvenni, pedig jó lenne. Egy volt. És arra is van helyettesítő eszközöm. Akkor most mindenem megvan és boldog vagyok.
És mi ez a melankólia, ami napokkal ezelőtt bújt belém? Talán a költözés miatt bámulom álmodozó szemmel a világot? Lehet, hogy a nagy öröm letaglóz és eszemet veszi? Hm.. így is lehetne. Sokat dolgoztam érte. Megérdemlem. Így terveztem, erre készültem. DE.
Mindig van egy de. Talán a nagy munkában és célratörekvésben elfelejtettelek megtalálni, megtartani. Azt sem tudom melyik a valós leírása az élethelyzetemnek. Minden rendben van. Igen. Egyik üres lakásból a másik üres lakásba és közben azt kellene érezne, hogy mennyire szerencsés vagyok, hogy a mai világban elértem ezt. Miért is görbül sírásra a szám széle minden este? Minden rendben van. Valakinek ezt a helyet is el kell foglalni a világban. Húúú de racionális gondolkodású valaki. Egyértelműen túlélésre hajtok.

Hurrá, költözünk

2010.10.29. 10:25

Ma még itt, holnap ott. Egy új időszámítás kezdete. Igen, a téli, mert még az órát is átállítjuk a nagy örömben! Az első saját kuckó. Sok sok változás és új élmények. Nagy kíváncsisággal nézek a jövőm felé. Vajon mit hoz magával, nekem?
Az is kiderült, mennyi barátom van. Az ember nem is gondolná, hogy mennyi emberre számíthat, aztán, amikor szükséges, egyszer csak mindenki ott van és segít, ahol tud. Elképesztően szerencsés embernek érzem magam ilyenkor (is). Igaz, kell tudni elfogadni, de most bőven kijut ebből a gyakorlatból.

Minden rendben van!

2010.07.06. 16:38

Mikor hiszed el, hogy rendben van minden? Minden teremtésben, ahogy szokták emlegetni :) Mikor vagy kész rá, hogy a rosszat is elfogadd rendben levőnek? Nem beletörődés, hiszen harcolni mindig kell. Nagyon nehéz dolog ez. És valakinek mindig nehezebb, mint másnak, mint neked. Ez még a probléma a viszonyítással. Mindenki viszonyít, így aztán a boldogság elröppen, hiszen amint elkezdünk örülni valaminek, máris méricskélünk. 
És akkor még nem beszéltünk a valóban nehéz sorsokról. Mert vannak ilyenek. De csak alázattal lehet tiszteségesen végigcsinálni. Nem éri meg kerülőutakkal próbálkozni, mert fölösleges. Mégsem butaság a régi mondás: hagy magad, előbb szabadulsz.

egyszer fent

2010.05.31. 16:55

Elképesztő a kedélyállapot hullámzás, néha úgy érzed, már kint a fejed a vízből, aztán oldalra nézel és megint hullám. Ilyenkor persze elfelejted azt is, fiú vagy e vagy lány és megint idő és idő amíg eszedbe jut, hogyan is dugd ki ismét a fejed, merre van a felfele. De mindig rájössz és azt gondolom, egyre kevesebb idő tellik el két felismerés, két alámerülés között. Már sokkal hamarabb eszedbe jut, hogyan is fogsz kikeveredni a fullasztó helyzetedből. És már az is eszedbe jut néha, hogy lehet, lesz majd olyan is, amikor már nem visz a hullám a víz alá. És reménykedsz :)
Mások is így kezdik, sűrűn reménykednek.

Mindenkinek van saját viskója? - The Shack

2010.05.14. 13:02

Nekifutottam párszor a történetnek. Elsőre érdekes volt és volt pár "AHA élményem" is. Másodjára már elég jól megértettem és még több összefüggést láttam meg a történetben. És még több "AHA élménnyel" gazdagodtam. - jó ez a kifejezés szerintem, mert egy az egyben leírja az érzést, és mindenki tudja, hogy mire gondolsz, amikor ezt mondod. Vagyis mindenki, aki már átélte :) Mostanában egyre többen vagyunk, akik már ismerik.
Visszatérve a történetre, először azt gondoltam róla, azért lett ennyire népszerű, mert annyira jó azt gondolni, hogy: végre valakinek sikerült beszélnie Vele, ilyen közvetlenül.... Most nem szempont, hogy ez csak regény, attól még jó ez a gondolat, nekem örömet okoz. De érdekes visszajelzést kaptam ez ügyben: állítólag többen vannak azok, akik, úgy gondolnak erre a történetre, hogy "nekem miért nem sikerült?!". - elképedtem a gondolaton. Tény és való, hogy mindent több szemszögből kell vizsgálni, de remélem, azért a kevés kivételtől eltekintve, nem ők vannak többségben. SZeretném azt gondolni, hogy az emberek többsége eljutott már oda, hogy tudjon különbséget tenni a két gondolat között. És ha néha elégedletlenkedünk is, azért már tudjuk, mi visz előre -vagy fölfele. És azt is remélem, hogy mindenki megtalálja a saját viskóját, ahol alkalmanként el tud beszélgetni, megbocsájtást kaphat, önzetlen szeretetet és lendületet a továbblépéshez. És az valaki segít majd másoknak is megtalálni!

Könnyebb lenne?

2010.05.04. 16:37

Tegyük fel, éveket küzdöttél ellene - hiszen valahol belül mindig is tudtad - és régen ez nem volt "divat". Most is hülyének néznének miatta, ha közhírré tennéd :) Épp ezért újra és újra kételkedsz.  Mert mennyivel jobb lenne szépen, csöndben integrálódni az emberek közé - tudom épp ezt teszed - de úgy igazából idetartozni, bizony nem elvetendő gondolat. Könnyebb lenne? Valószínűleg azt mondod, nem, hiszen tudod, hogy mindennek  vannak árnyoldalai és mindig az kell, ami nincs. De mégsem mondhatjuk, hogy "ugyanaz pepitában". Mert azért mégiscsak többen vannak, akik az átlagos életet élik. És valahol mindenki erre vágyik. Még talán az angyalok is.

pont olyan

Pont olyan a háttér, mint az időjárás. Hurrá - mondhatnám, az egyezőség ilyen tökéletes megtapasztalásának örvendve - de lássuk be: nyár közepe van!! Baj, ha nem érdekel? Lehetne, hogy szomorkodjak rajta, de nem teszem.. bár jobb lenne, hiszen ha szomorú vagy a szomorkodásra termett dolgok miatt, az csak azért van, mert van veszíteni valód. 

Persze; nyilván nekem is van, tudom én, csak most épp nem lelem :D


Elképesztő, mennyi információ van ezen a blogger oldalon. A saját írásomat meg sem találom, csak némi szem meresztgetés után.  Annyit töprengtem ezen a fekete/sötét színű háttér dolgon. Vajon akkor jobb lenne e a saját gondoltaimat visszaolvasni? Mennyi fontos kérdés.. nem győzök dönteni!