uzsgyi

ha elég sokszor mondják, megértem. Nincs itt semmi csoda már megint. Tényleg csak ennyi. Nem több. Ennyire egyszerű. Talán azért nem értettem eddig, mert túl egyszerű volt. Nincs semmi más. A Én csak Én. Semmi több. És úgy lesz meg, ha leülsz és csöndben maradsz. Végre egyszer az életedben. Megláttam, hogy én sem mertem elengedni a szikla peremét. Húúú de nagyon féltem. Hogy zuhanni fogok. A semmibe.És akkor aztán mit szólnak majd mások. Hogy én a semmibe zuhantam. Ejnye. Most elengedem. És jönnek a  kétségek: nincsen megbizonyosodásod afelől, hogy amit gondolsz, az úgy is van, csak hiszed, képzeled, szeretnéd. Rávetíted másokra a valóságod, amit látni szeretnél, mondattöredékekből gondolod azt, hogy igazad van. És erre alapozva elengeded? És vállalod be a semmit? A bizonytalant? Az illúziót, ami csak a fejedben él??!!

ugrani. felfelé.

Mit lehet erre mondani? ... igen. Ha jól körbeugrálom ezt a dolgot, nincs is más út. Nincs más. Csak erre. Ez a választásom, a szabad akaratom diszkréten erre taszigál. De elengedni én fogom. Most.