Mi a helyzet, ha a döntéseidet Te magad sem érted?

2010.11.15. 14:39

Mindig megfelelni, mindenkinek, lehetetlen. Számtalanszor olvastunk már róla, elmondta száz és ezer ember. Miért nem értem? Miért nem építem be az életembe? Miért vágyok mégis mindig, folyamatosan megfelelni. Ahelyett, hogy folyton önigazoéást keresek másokban, elvárom, hogy elfogadjanak, megértsenek, de mi van, ha én sem értem magam?! Mi van, ha nem értem és nem értek egyet velem? Miért mondjátok, hogy én választottam ezt az életet és abban is ezt az élethelyzetet? Nem találom a választ. Pedig már csak egy kérdésem van, már csak egy megoldásra váró problémám. Viszont erre az egyre úgy néz ki nagyon vigyázok. Évek óta. Nem engedem el, nehogy nincstelenné váljak nélküle. Pedig ezzel a választással együtt is az vagyok. Sőt.. ezzel vagyok igazán csak nincstelen. És nem megy a továbblépés. Úgy érzem már dolgoztam rajta sokat, éveket. Időt, energiát, minden mozdíthatót és stabilt, felajánlhatót és talán még többet is belettem, hogy megoldjam. De makacsul tartja magát. Próbáltam már elfogadni is a helyzetet, de ez hosszú távon nem ment. Mert ellenkezik minden életfelfogásomma, jóérzésemmel, biztonságérzetemmel, életigenlésemmel, hogy elfogaladjam "normálisnak" a helyzetet. Sem kilépni, sem továbblépni nem tudok már. Próbáltam szép szóval, próbáltam üvöltve, nyugodtan és kiborulva, sok egyéb ellentétpárt bevetve. És nem, akkor sem változik. Makacsul ragaszkodik hozzám ez az életforma és néha már igazán belefáradva csak leülök a kanapéra és bámulok ki a fejemből és várok. Várom, hogy elmúljon, továbblépjen rajtam. Arra gondolok ilyenkor, hogyha nem megy cselekvéssel, talán megy anélkül. Így is lehetne. Nem akarom én a könyebb utat választani. Évekig jártam a nehezebben, tettem (nyilván érte is) de a változásért is sokat. Ha még egy önsegítő könyvet el kell olvasnom.. hát biztos, hogy lefordulok az emeletről. Ha még egy titkot meg kell hallgatnom, akkor is. Kész vagyok, mentálisan tökéletesen megértem rá, hogy további "szakirodalom" beszerzése nélkül oldjam meg. Gondolom. De akkor??!! Mi van már kedves eredmény! Legalább álmomban mutass utat, az is egy fél élet! És akkor az egyik fele már boldog :D Aztán valahogy csak átkúszik a valóságomba is.