Az írással nem jutottam előrébb. Még mindig egy helyben toporgok ez ügyben, pedig, továbbra is kapom a felkéréseket és az iránymutatást, ami egyértelműen erre próbál rávenni: ÍRJ.
De nem megy, képtelenségnek érzem épp, hogy írjak. Semmi nem jön elő. Még azt sem tudom mondani, hogy "erőltetem, de nem megy" mert nem is lenne igaz. Még csak nem is erőltetem. De mégis szeretném. Szeretnék írni. Na, ebből most, hogyan jövök ki? Tiszta konfrontáció. És igen érzem a feszültséget, ami ebből keletkezik.
" bolond, aki a saját világában él de
én bolond akarok maradni és úgy akarom élni az életem, ahogy megálmodtam, nem pedig úgy, ahogy mások elvárják. "
Álmodtam. Hadd gondolkodjam.. még
titok.
Most már kezdek türelmetlen lenni.
titok.
Most már kezdek türelmetlen lenni.
LAKÁSFELÚJÍTÁS!!!
Arra jöttem rá, most, hogy írom, hogy beszélgethetünk így is. Én majd kérdezek, abból van bőven. Te pedig ne felejts itt engem hülyén és kérdésekkel teli fejjel. És belsővel. Igazából tényleg jó írni, csak ..szokatlan. Szokatlan kreatívkodni. Türelmetlen vagyok, ha nem megy. Meg kellene csinálnom azt a képet is, a karácsonyit, mert szép, látom is, csak nem tudom előcsalogatni Belülről. MIndig ez a vége? Tudom ám, hogy elkészítem ma, csak előtte nyüszögök kicsit. Segítesz? Meglátni, hogy milyen lesz. És én elkészítem. Köszönöm!
Időt, energiát, minden mozdíthatót és stabilt, felajánlhatót és talán még többet is belettem, hogy megoldjam. De makacsul tartja magát. Próbáltam már elfogadni is a helyzetet, de ez hosszú távon nem ment. Mert ellenkezik minden életfelfogásomma, jóérzésemmel, biztonságérzetemmel, életigenlésemmel, hogy elfogaladjam "normálisnak" a helyzetet. Sem kilépni, sem továbblépni nem tudok már. Próbáltam szép szóval, próbáltam üvöltve, nyugodtan és kiborulva, sok egyéb ellentétpárt bevetve. És nem, akkor sem változik. Makacsul ragaszkodik hozzám ez az életforma és néha már igazán belefáradva csak leülök a kanapéra és bámulok ki a fejemből és várok. Várom, hogy elmúljon, továbblépjen rajtam. Arra gondolok ilyenkor, hogyha nem megy cselekvéssel, talán megy anélkül. Így is lehetne. Nem akarom én a könyebb utat választani. Évekig jártam a nehezebben, tettem (nyilván érte is) de a változásért is sokat. Ha még egy önsegítő könyvet el kell olvasnom.. hát biztos, hogy lefordulok az emeletről. Ha még egy titkot meg kell hallgatnom, akkor is. Kész vagyok, mentálisan tökéletesen megértem rá, hogy további "szakirodalom" beszerzése nélkül oldjam meg. Gondolom. De akkor??!! Mi van már kedves eredmény! Legalább álmomban mutass utat, az is egy fél élet! És akkor az egyik fele már boldog :D Aztán valahogy csak átkúszik a valóságomba is.