Kinyitottam az ablakot. Beáramlott rajta a kinti 28 C fok. Télen ezért a két fokos különbségért már elég sokat megtennék. Most inkább szánalmas próbálkozás.Vajon a sivatagi hőség miatt nem alszom? Vagy a lelkiismeret furdalás? Tudom már! A kétség lesz az! A legmocskosabb talán minden közül. Nem alszik ki már sosem az emberekből?
Minden szélsőséges próbálkozásom kútba esett. Hogyan engedjelek így el? Miért képzelem azt, hogy tennem kell valamit? Nincsen nekem saját, jól bejáratott problémám, amivel foglalkozzak?
Szeretnék a végére járni. Lehet, hogy ez nem itt és most fog megtörténni :) Nekem is jó lenne most egy segítő kéz, ami elvezet a következő ajtóhoz - és lenyomja a kilincset - onnan már talán menne. Persze, tudom, hogy épp egy újonnan nyitott ajtóban állok. Csak sosem az kell, ami előttem van. Tehát levonhatjuk a mindent átfogó következtetést: én is ember vagyok! Akkor viselkedjek is ehhez méltón. És élvezzem persze minden előnyét; ami elsőre eszembe jut és felold engem a saját kétségeim alól, az az, hogy én is hibázhatok! Meg van engedve! Most megyek és élem tovább a hétköznapi életem. (Amíg reggel nem lesz, és el nem tűnődöm azon, hogy, mi ez az egész?! Jó, ha már most közlöm magammal: több gondolatot is érintve sikerült ezt most ide leírnom.)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése