Nem tudok dönteni.

Kinyitottam az ablakot. Beáramlott rajta a kinti 28 C fok. Télen ezért a két fokos különbségért már elég sokat megtennék. Most inkább szánalmas próbálkozás.Vajon a sivatagi hőség miatt nem alszom? Vagy a lelkiismeret furdalás? Tudom már! A kétség lesz az! A legmocskosabb talán minden közül. Nem alszik ki már sosem az emberekből? 

Minden szélsőséges próbálkozásom kútba esett. Hogyan engedjelek így el? Miért képzelem azt, hogy tennem kell valamit? Nincsen nekem saját, jól bejáratott problémám, amivel foglalkozzak? 

Szeretnék a végére járni. Lehet, hogy ez nem itt és most fog megtörténni :) Nekem is jó lenne most egy segítő kéz, ami elvezet a következő ajtóhoz - és lenyomja a kilincset - onnan már talán menne. Persze, tudom, hogy épp egy újonnan nyitott ajtóban állok. Csak sosem az kell, ami előttem van. Tehát levonhatjuk a mindent átfogó következtetést: én is ember vagyok! Akkor viselkedjek is ehhez méltón. És élvezzem persze minden előnyét; ami elsőre eszembe jut és felold engem a saját kétségeim alól, az az, hogy én is hibázhatok! Meg van engedve! Most megyek és élem tovább a hétköznapi életem. (Amíg reggel nem lesz, és el nem tűnődöm azon, hogy, mi ez az egész?! Jó, ha már most közlöm magammal: több gondolatot is érintve sikerült ezt most ide leírnom.)

Nézzünk végre szembe a valósággal

Mit tegyek érted? Hogyan segítsek neked? Miért hazudsz? Mindig. Nem érted, hogy ez nem segít rajtad? Ha nem nézel szembe a világgal, a világ attól még ott van. Miért hagyod, hogy elvakítson a hazug idilli csillogás? Te magad is hazuggá válsz. És tudod, látod, mégis minden áldott nap ezt teszed. Mit tegyek érted? Miért nem hiszel nekem? Miért nem hiszel másoknak? Tudom, hogy nem egyedül vagyok, többen is próbálunk megmenteni. Persze mondhatja erre azt bárki, hogy nem kell mindenkit megmenteni, főleg azt, akit nem lehet. De én TÉGED választottalak. Vagy mi egymást. Évek teltek el és az az igazság, hogy nem léptünk előre. Annyit talán igen, hogy látod már, a derengő igazságot, de makacsul ellenállsz. Nem érted, hogy azért fáj, azért kell állandóan küzdened, azért az áthatolhatatlan ellenállás, mert te magad vagy a gát. Mit tegyek még érted? Könyörögtem már, sírtam, magyaráztam, kiabáltam. Százszor és ezerszer megalázkodtam, hogy kibillentselek. Próbáltam egyenes derékkal, büszkén mutatni a lehetőségeket. Tudod, mire jutottunk? Te rántottál vissza.És megint évek teltek el, míg felálltam. Ezt most, így utólag megköszönöm neked, erősebb lettem. De ne hidd azt, hogy ez erről szólt. Mindketten fejlődünk a kapcsolatban. Miért félsz? Nem veszek el tőled semmit. Minden a tiéd. Csak szeretnék hozzátenni. Nincs már sok időnk, tudod. Én is mondtam már százszor, más is mondta már százszor. Nem akarunk elveszíteni. Nem önös érdekből, hanem magad miatt. Kelj már fel abból a sárból, amiben fetrengsz! Kérlek! Én fogom a kezed és húzlak kifelé, minden áldott napon. Akard Te is. Nem lehet, hogy ne így legyen. Tudom, ma már biztosan tudom, hogy te sem akarsz benne maradni. Ne hajtogasd, hogy "nem tudom mit kellene tennem" Nagyon is jól tudod, ott kattog a válasz a fejedben, ez fáj a legjobban, látom a szemedben a fájdalmat, a tartásodban, ahogy egyre jobban rád telepszik, és megnyomorít. Tudod, hogy mit kell tenned és mégsem lépsz. Ki kell még? Kinek hinnél, ha nekünk nem? Angyalok és szentek szálltak le az égből, egyenesen hozzád, hogy segítsenek. Isten a saját kezével indította útnak a segítséget és neked ez sem elég? Kérlek szépen, nézz magadba, hallgatózz kicsit és cselekedj végre. Vagy mondd el, mit tegyek érted.

Örök klasszikus

Ha a gyermek, aki egykor voltunk, ma megkérdezné, mi volt életünk legfontosabb tanulsága, mit mondanánk el neki? És cserébe mire döbbennénk rá mi magunk? (Richard Bach)

..lehet gondolkodni. Pici "szívösszefacsarodást" azért érzek ebben a témában, szóval kell még dolgozni rajta. Végül is, ki legyen büszke az életemre, ha nem én magam?!

Hol helyezkedek el?

Gondolkodtál már azon, hogy a Te világod és a Te nézőpontod, hogyan illeszkedik a "mindenki" világába? Hogyan határoz meg téged és másokat.Téged rajtad keresztül, másokat rajtad keresztül?Mennyire kell hozzád közel állni ahhoz valakinek, hogy a Te nézőpontod meghatározza az Ő világát? Vagy talán nem is kell meghatároznia, de hatással legyen rá. Mintha egy kör középpontja lennél, és a különböző átmérőjű sávokba csoportosítanád az ismerőseidet. Mindenkit, azokat is, akik most eszedbe sem jutnak :) Változik valami a gondolkodásodban, a hozzájuk fűződő viszonyodban azáltal, hogy most már látod, hatással vagy rájuk? Befolyással bírsz. Még azt is állíthatjuk, hogy hatalmad van. Használod? Kihasználod? Ne siesd el a választ! Vizsgáld meg. És Engedd meg magadnak az őszinteséget.

Az új kihívás neve: pástétom!

Számomra már a neve is mesébe illő: Pástétom. Hm.. ilyesmit biztosan a királyok ettek régen - gondoltam gyermekként. És mit tagadjam, ez nem változott. Ennek hirtelen eszmefuttatás során két okát látom

• nem foglalkoztam a gondolattal
• és nem ettem ilyesmit

ezért aztán megmaradt a feltételezésnek eme szintjén az életemben. De mostanában nagyon felkapott élelem lett, szóval mindenképp körbe kell már járnom a pástétom kérdést. 

Húsmentes ételek - pici zsíradékkal

Visszatérve a főzéshez, ez az indiai otthon készíthető kenyérféleség is elkészült a konyhámban, így utólag sok mindent megtudtam róla; a legfontosabb, hogy olyan tepsit/serpenyőt/bármit válasszunk a sütéshez, amit nem sajnálunk, mert szerintem nem lehet kimosni az odaégett tésztát :p

Szóval és tettel: csirizt keverünk az összetevőkből (de komolyan) és mikor már mindenhová odaragadt kicsi lisztet még teszünk hozzá. Ekkor már gyúrható.. Én kis lepénykéket készítettem, az állagát tekintve, olyan, mint a kenyér, kívül keményebb, belül puha, de nem chips szerű. Szerintem ez rendben is van. Lefényképeztem az utókoromnak:

Azért csillog, mert mégis találtam kis vajat a hűtőben :)

A bejegyzés címére visszatérve, ma a húsmentes kaja tényleg azt jelenti nálunk, hogy kihagyom a húst az amúgy húsos ételből?!??! Hihetetlen. A kedvencem az, amikor a recept oldalakon a Húsmentes ételek címszó alatt olyan kaják vannak, ahol "csak felvágott" vagy "pici zsiradék" kap helyet.

Szerencsére mindig van hova fejlődni. Amúgy is ez a hústalan étkezés.. nem jutunk dűlőre. Merthogy ezt tanultam, otthonról ezt hoztam, évtizedek óta élek így, erre most hirtelen változzon meg. Lehet, hogy ez nem így működik? Vagy csak én fejemben él az a kényelmes megoldás, hogy kis lépésekben is meg lehet oldani? Nem, nem hiszem, hogy menne. Ha valamit nem szeretnék, vagyis változtatni szeretnék, az nem megy apránként. Egyszer kell elköszönni a változtatni kívánt szokástól. Mint a dohányzástól is. Meg egy csomó dolgot felsorolhatnék itt. 

Ha valaki rendelkezik hústalan ételrecepttel, amit el lehet készíteni mindenféle, számomra még ismeretlen fűszer nélkül, ossza meg velem! Legyen oly kedves!  Addig marad a cukkini és a krumpli.

A birtoklási vágyról

És íme: Még régebben kérdeztem egy bejegyzésben, hogy mitől otthonos az otthon? Talán valami ilyesmitől, dolgoktól, amik kedvesek számunkra, amikben benne van ez az érzés, és mikor rájuk nézel, megmelengetik a szíved. Persze, lehet az a kutyádtól, a párodtól, vagy a gyereked-, nagyszüleid-, nagycsaládod zsibongó jelenlététől eltelve is. De azt nem árulják a boltban, így, ha csak az marad, hogy megveszed, akkor ez szerintem mindenképp jó választás nekem:

Csapáti

Tekintve az előbb bejegyzett pénzügyi helyzetemre, olcsó ételek után kutattam a weben. Nem kell, hogy sz.. minőségű legyen, azt a testem már jelzi úgy is, hogy mit nem szeretne megenni. Próbálkoztam már olcsó sajtokkal, sajtkrémekkel, vajkrémekkel.. Gyakorlatilag akármilyen éhes voltam, ki sem vettem a hűtőből. Szóval, eleve hátrányból indulok, persze nyilván öncélú a hátrány, én magam generáltam. Bár ha a józan eszem előveszem, "Ő" nem vállalja fel ezt a döntés, szóval valahol mélyebben kell keresni a jelzés adót.

Visszatérve az olcsó kajára, ahogy a bejegyzés címéből már kiderült, ezúttal az indiai konyha felé kacsintottam el, mint mostanában mindenki, aki némileg-egészében hús nélkül szeretne étkezni. Tegnap is találtam egy nagyon jó receptet (nem feltétlen indiai :) cukkini és krumplikarikákat sütöttem, isteni finom volt, alig várom, hogy hazaérjek és megvacsorázzam a maradékot! De visszatérve a csapátihoz; jellemzően nem sokat tudok róla írni, csak, amit már mindenhol lehet olvasni róla, Indiában készítik, valószínűleg minden nap eszik köretként vagy kenyérként (Vagy csak városi legenda? Fogalmam sincs, sosem jártam Indiában.) Nálunk érvényben lévő megnevezése a kenyérlepény. És minden nap frissen sütik - ezt el tudom képzelni róla. 

A lényeg: liszt, víz, só. Az, hogy ma Magyarországon milyen típusú lisztet használunk, szerintem csak ízlés kérdése, én a magam részéről imádom a fehér kenyeret, tehát a fehér lisztet is. Az eredeti (megint csak állítólag) graham lisztből készül, de nyilván mindenkinek  a saját elhivatottsága, hogy mit használ. Ugyanez vonatkozik a vízre és a sóra is. Én, ahogy ismerem magam, fehér liszt, csapvíz és jódozott tengeri só felhasználásával készítem majd el este. Szívesen használnék tibeti sót, de most ugyebár a spórolás van folyamatban és ennek kb 1 000 Ft kilója :p

És persze lehet tenni hozzá vajat, hidegen a liszbe morzsolni, a víz egy részét pedig tejecskével pótolhatjuk, de az megint nem a spórolás felé vezet :)

Vannak különböző oldalakon receptek, hogy mennyi liszt és só kell hozzá. Azt gondolom,  hogy az ember elképzeli, mennyit szeretne belőle enni épp, ahhoz mérten önt lisztet a tálba, megsózza, majd elkezdi locsolgatni a vízzel. persze azért van recept is hozzá:

• 30 deka liszt
• 1 kiskanál só
• 1.5 deci langyos víz (-van,ahol 2.5 dl van írva, szóval kinek mennyi)

Mint minden ilyet, jól el kell dolgozni a csapátit is - és állítólag nem lehet csapatinak mondani. Lágy tésztát kell kapnunk, amit letakarva pihentetünk 20 perc és 3 óra közötti időtartamban (megint csak attól függően, melyik receptet olvasod :) Ha megpihent pici golyócskákat gyúrunk, amiből majd 10-15 cm átmérőjű lapocskákat nyújtunk kb 1,5 cm vastagságban (imádom a centiket a konyhában :) Írhatnám azt, hogy "érzéssel" de tudom, hogy ettől többen falnak mennek, és akkor felidézem széles vigyorral az ominózus reklámot: 

"- ... hát azt honnan tudod, hogy szeret a barátnőd?

 - Érzem! "

Szóval ez ennyi lenne. Visszatérve a csapátihoz, már ki van nyújtva ugye, picit be kell lisztezni a tetejét (akármelyik a teteje) és egymásra kell pakolni. Felmelegíted a serpenyőt (vagy ha rendelkezel vele akkor a vaslapot nagyon nagyon forróra (a leginkább így tudnám meghatározni a hőfokot) ) és beleteszed az első tészta korongot. Addig sütöd, míg a teteje felhólyagosodik (ezen a ponton az amerikai palacsintára hasonlít a legjobban szerintem) majd megfordítod, megint sütöd. 1.5 perc az első, 0.5 perc a másik oldala. Ha kész, valami megfelelő eszközzel a nyílt lángba tarod mindkét oldalát. Gázfőzőlap előnyben. Ekkor a csapáti felfújódik, ha minden rendben van vele. Az még nem derült ki, hogy puha vagy ropogós étek e, ezt senki nem vállalta be, hogy leírja. Ja és a tetejét bekenjük vajjal, ha elkészült. 

Mindenképp leírom ez irányú tapasztalataim, kíváncsi leszek, leszek e majd jártasabb ennek a remek ételnek az elkészítésében, mondjuk pár hónap múlva és akkor kinevetem e magam ezekért a megjegyzéketért, amit ide írogattam.

Veszek Boldogságot - és megint esik

Kellene nekem egy kis ajándék magamtól erre a szomorú időre. Meg úgy egyáltalán. Készítettem költségvetést: az ajándék nélkül is mínuszban vagyok, pedig még egy falat kaja sem volt benne :D Imádom a kihívásokat. De az az ajándék nagyon jó lenne nekem. Már egy csomó mindenről lemondtam, de így sem fér bele. Mit tegyek? Ajándék? Vagy nem ajándék? Jajj. Biztos sokkal jobb lenne nekem utána, ha lenne ajándék. Hiszen teljes jogú része vagyok a fogyasztói társadalomnak, tehát, a költés boldoggá tesz. Akkor is, ha nincs miből költeni, vagyis már a jövő havit költöm. Hm... Igen. Akkor ajándék.

Ha ajándék, akkor megszűnik a szomorúság, a magány, az üresség, hiszen körbeugrálhatom az ajándékot.

Ha nem ajándék, akkor.. tudom, nem dől össze a világ, de pici üresség azért lenne. 

Tegnap bementem a boltba, hogy ismét szemrevételezzem a gyönyörű, de annál borsosabb áru darabot (amúgy mécsestartó; és nem a 70 Forintos színes üvegcse, mert 7000 Ft bír lenni) és nem volt. Teljes elszomorodásba keveredtem. Este, munka után hazafelé betértem egy másik boltba, ott is hiába kerestem. Még a szívem is elszorult nagy kétségbeesésemben, elképzeltem a bolt közepén állva, hogy volt belőle két darab, egy-egy boltban, és bejöttek a boldog leendő tulajdonosok, leemelik a polcról, kifizetik és boldogan repülnek haza vele, most pedig otthon ülnek a csodálatos, szívet melengető fényénél...  Szóval teljesen átéltem eme fölösleg hiányát. Azután térültem, fordultam és megláttam! Ott volt, áthelyezve egy másik polcra, elköltöztetve, míg nem tartottam rajta árgus tekintetem! Ejnye! És szív ismét megdobban! Nem vehettem meg azon melegiben, mert nem tudtam volna hazavinni (kőből van, nehéz)  Majd ránézek az árcímkére és elbizonytalanodom, újra.  Ennyit az impulzus vásárlásról. 

Azóta tépelődöm. Megvegyem? Ne vegyem? Ajándék?  Nem ajándék? Gondoltam, kiírom magamból. Talán így dűlőre jutok. - Ezt a kifejezés még sosem írtam le; vajon tényleg azt jelenti, amit így leírva olvasok vissza? Mindenesetre furcsa. - Most azt gondolom, megveszem. Ez még 100x meg fog változni, míg este lesz.