Csak egy gondolat, ami most fontos:
"Mi elfelejtettük, hogyan kell várakozni; és ez szinte tragédia. Az egyik legértékesebb kincsünk a várakozás képessége; kivárni a megfelelő pillanatot. Az egész természet mindig a megfelelő pillanatra vár. Még a fák is: tudják, mikor van itt a virágzás ideje, és tudják, mikor kell elbúcsúzni a levelektől és csupaszon állni az ég alatt. Ők csupaszságukban is gyönyörűek... amint mély bizalommal várják az új levelek növekedését, az újraszülető lombkoronájukat. Mi azonban elfelejtettük, hogyan kell várni - mi mindent azonnal akarunk. Ez óriási veszteség az emberiség számára...
Ha csendben várakozol, észre fogod venni, hogy valami mélyen legbelül ott növekszik benned - a te valódi lényed. Egy nap akkorára nő majd, hogy lángra lobban, és akkor az egész személyiséged elhamvad: új ember lesz belőled. És csak ez az új ember tudja, hogy mi az az ünneplés, csak ez az új ember ismeri az élet örök nektárját."
Osho
Mennyi értékes gondolat van a világban, amiről nem is tudhatok. Úgy érzem hiányoznak belőlem. Persze, amiről nem tudok, az nem hiányozhat, de mégis..
Lassan kezd tudatosulni a tanulás fontossága. A jó pap valóban holtig tanul. Addig addig ismételgettem ezt a mondatot, hogy közhellyé vált számomra, és amikor szembesültem a - gondolattal, hogy nincs mese, itt bizony tanulni kell, keményen - majdnem belehaltam, annyira szomorú voltam. És lusta is. Nem is tudom, mit gondoltam, hogy majd belém nyilall a felismerés a világ dolgairól, és kész?! Egyenlőre még nem történt meg. És most nem feltétlenül a főiskolára gondolok. Hirtelen nagyon sok mindent kell tudnom, és ehhez csak egy út vezet (vagyis három:) : tanulni, tanulni, tanulni. És most ebben a vonatkozásban máris jobban érzem a világ problémáját; hisz annyira jó lenne bármi mást csinálni. Pusztulni a tv előtt, inni a haverokkal, lógatni a lábam, sajnálni magam, hogy milyen rossz nekem, és sorolhatnám nyilván.
Ez az út, amin most járok épp, sokkal inkább egy belső motiváció nyomása, egyszerűen nem érzem úgy, hogy én döntöttem el ezt. Persze, ki más?!? Értem én. De mégis, hogyan lesz az egyik ember egyszerű, hétköznapi mintapolgár, és hogyan a másik buddhista. És most nyilván nem a vallási hovatartozásra gondolok. És mások nem kételkednek? A mintapolgár a minta életében, hogy elég e ez az egész útra, vagy a más úton járó, hogy nem sült-bolond e, és elmegy mellette az élet, amíg a meditációját tökéletesíti? Tudom ám, hogy mások is kételkednek. Csak ezt mindenki belül intézi. Azért írtam le, hogy lássam a fejlődést az életemben. Mert változunk, folyamatosan. Ez biztos.
