mostmár arrafelé nézz, amerre meni szeretnél!

:) szeretem ezt a mondatot, mindig eszembe juttatja, hogy merre tovább. Igazán hálás kis mondás. Most tehát a bejgli időszakában kipróbálom idén a gesztenyéset. A családnak nem szóltam, meglepi lesz. És ha elrontom, nem fogják számon kérni. Persze ez az elgondolás nem volt benne eredetileg, csak a meglepetés része. Várom már a karácsony dolgot, jó lesz kicsit pihenni és együtt lenni.

Menjünk akkor tovább.

Nos, ezt is lezártuk. Jól csináltuk, majdnem felnőttek módjára. Én sokat sírtam, Te pedig megengedted, hogy ezt tegyem. Nem borultál ki miatta és édesen vigasztaltál. Szerencsés vagyok, hogy megtehettem ezt így. 

Most izgatottan várom a jövőt, vajon mit, kit hoz magával elém?

bizonytalan talán vagy biztos...

Egész nap várlak. Egész héten. Azt az egy napot, amikor jössz. Amikor talán jössz. De nem hívsz és én megőrülök ettől a várakozástól. Hívnálak, de már azt sem merem, mert tudom, hogy nem tudsz mit mondani. Akarod még? Annyira félek, hogy már nem. Mit nem tudok adni neked? Tényleg a pénz és a csillogás az oka, hogy nem tudod elfogadni az életem? Mert nincs síelés és tengerpart? Bármit megtennék, de mégsem tudok ennél többet. Nem bírom elviselni a gondolatot, hogy a pénz az oka. Mindent megkapsz tőlem, ami pénzen nem vehető meg. Mégsem kell neked. Inkább az idegtépő őrlődést választod, az állandó harcot és háborút, csak, hogy kifelé csilloghass? Pedig már régen nem vagy Te sem odavaló. Sosem voltál igazán,  csak a körülmények elvarázsoltak, Te pedig azt hitted. Épp nem felszállóban vagy, és mégis inkább csak rágod magad. Annyira szeretném, ha magadra néznél, igazán, őszintén és meglátnád Te is. Én hiába tudok rád felnézni és imádni Téged? Legalább valami bizonyosságot adnál. Bár igazából félek tőle. Jobb e bizonytalan talán, mint a biztos nem?! Jaj de szörnyű még a gondolat is. Szeretnék megfelelni nagyon, pedig tudom, őrültség, de mégis...

mindig hiányzol.

Tudom, hogy ez terhes neked. Nem tudom, hogyan cselekedjek jót, de már fárasztó az is, ha mindig meg akarok felelni. Most rájöttem még néhány függőségemre, nyilván Te is ezek közé tartozol. :) szeretlek és már nem akarok semmit tenni ellene. Tudom, hogy te is szeretsz és tudom, hogy kevés vagyok neked, ezért nem tudsz dönteni. Lehet, hogy sosem leszek több. Bár környékeznek a könnyek ha ezt leírom, de lássuk be, valószínűleg így van. Szeretnék több lenni, érted. Hogy büszke legyél rám és ne legyenek kétségeid. És nem csak miattad, hanem magam miatt is. Néha elhiszem, hogy lehet. De mi van, ha ennyit adott az élet és ha megfeszülök, akkor is csak ennyi van. Pedig nekem jó veled. És neked is jó velem. Attól félsz, ha velem maradsz, akkor nem tudsz nagyot lépni? Attól félsz, ha velem maradsz akkor nem tudsz nagyot lépni. fáj az, hogy szeretlek. a szerelem fáj... micsoda közhely. Még nem éreztem így. Próbálom végiggondolni, vagy át. De ez hülyeség.

Kell e mindig tanítani?

Kell e mindig tanítani? Ha nem így lenne, az nagyon kényelmes lenne. De mindig példát állítunk, mindig elöl járunk, valaki mindig jön utánunk. Nem lehet felelőtlenül élni, mert akkor azok, akik utánunk jönnek eltévednek. Van e benne felelősségünk? Egyfelől mindenki azt követ, akit akar, nyilván az Ő döntése, az Ő felelőssége. Persze. A saját részéről. De a Te részedről, a Te felelősséged. Tudnod kell, hogy milyen úton jársz, merre tartasz és, hogy felelős vagy azokért, akik utánad mennek. Vállald föl. Menj bátran és büszkén elöl, védd meg azokat, akik követnek téged, érjenek téged a csapások, hogy másoknak mindig ragyoghasson a nap. És ha újra születsz, újra csak cselekedj így. Ha ez a dolgod, menj hát elöl. Nem baj, ha nem érzed úgy, de a többiek, akik követnek téged, tudják a dolgod. Különben nem gyűlnének köréd. Ez nem véletlenül alakult így. Képzeld el, ők mit éreznek, ha Te azt mondod, hogy össze vagy zavarodva. Akkor vajon mi lehet az Ő fejünkben, akik esetleg nem annyira nyitottak még a saját vezetésükre sem.
Menj bátran. Te nem hibázhatsz, mert vigyázzák lépteid, utad, döntéseid.

a következő lépés

A jelen. Ahogyan azt már nagyon sokan mondták és megírták. Most elkezdem én is élni, úgy ahogyan épp sikerül. Nincsenek koncepcióim, csak a tett. Az örökös jelenlét, ha kalandozik, akkor légzés. Elég félelmetesnek tűnik egyenlőre a gondolat, hogy csak a jelennel foglalkozzak. Olyan hihetetlen. Kicsit, mintha nem is lenne másnap. Vagyis, mintha nem akarnám a másnapot, mintha a másnap csak azért jönne el, mert már előre elgondoltam, hogy itt lesz. Szóval akkor most miről is van szó?! Az irányításról. Irányítani akarom. És erről kell most lemondanom. Húúú. Mikre rá nem jön az ember. 

Az irányítás, az állandó kontroll és elvárás. És az ebből adódó nyomorúság, mert nem hajlandó az lenni, amit én kigondoltam :D Ejnye világ! Hát itt bujkálsz? Hát így bujkálsz?! Most úgy érzem egy kicsit fülön-csíptelek! De nem csak a szavak szintjén. Áá Úgy már próbáltam. Most hirtelen megértettelek. Igazán, belül. Kibontakozott a megértés az irányítás és az elengedés felé. Nagyon izgalmas dolog ez, hogy semmivel nem kell foglalkozni, ami volt és lesz. Csak azzal, amit csinálok. Félek kicsit, hogy nehéz lesz, de szerintem most menni fog. Meg tudom csinálni. Mert nem én választottam, nem a tudatos énem döntötte el, hogy mától kezdve akkor csak a jelenre figyelek. Nem, nem így történt, már elindult a folyamat. Mire észrevettem, már elkezdődött. Nekem csak fent kell tartanom. Csak figyelnem, hogy így maradjon. Nagyon izgalmas dolog.

A jelen pillanatod valósága pontosan azt tükrözi, amit hiszel.

- ezt most találtam a Piszkozatok között, talán jó lesz valamire :) -

Hogyan kezeljük a féltékenységet?

Kívánjuk másoknak a legnagyobb boldogságot. ők is olyan mélyen vágynak erre, ahogy bárki más. És bármi jóra, amit ma nem teszel meg, mondasz vagy gondolsz, talán soha többé nem lesz alkalmad.

 

"Megcélozni a legszebb álmot, komolyan venni a világot."

Véget vetek a tűnődésnek. Ideje cselekedni. Lépni, menni, haladni. Élni. Nyilván nem tudnám megmondani, hogy ezt hogyan teszem, de érzem a stagnálást ami eddig jellemzett. Persze nem volt ezzel baj (eddig), volt benne rengeteg figyelem önmagam felé, kívülre, belülre, felismerés, változás, változtatás,  közben pedig folyamatosan vártam, hogy történjen valami. De arra jutottam, hogy a valódi történés akkor jön, ha én megyek. Tehát a "jó tett helyébe jót várj" alapvetően működhet is, csak a várj-az félrevezető. Mert én vártam. Baromi sokáig vártam, mire -mostanra- eljutottam oda, hogy nagyon helyes vagyok, ahogy így várakozok... csak ebből nem lesz semmi. A következő félrevezető dolog ezzel, úgy kezdődik, hogy tedd a jót és kerüld a rosszat. Háát.. itt is leginkább vártam. Jó sokat. Mekkora dili vagyok. Most már tenni szeretnék, Tenni, vetni és aratni. Hiányzik az élet, mert elpihent bennem a tenni akarás vágya és fel sem tűnt. Csak most, amikor már kínzó-mardosó hiány formájában tapasztalom. És először még mindig csak azt éreztem, hogy nem jó, hogy fáj. De mi? Mi fáj, mi, bánt, mi kínoz? A hiány. Mi hiányzik? Az élet. Azt gondoltam, ha nem zizgetem a világot, akkor minden rendben lesz, de ez nem igaz. Hiányzik a világ, mert megszülettem és muszáj élnem. Mármint zizgetni. Zavart okozni, hullámokat vetni, élni, tenni, cselekedni. Aminek hatására a megfelelő helyről visszaérkeznek a külvilág jelei. Most már nem azért, hogy bizonygassanak, vagy a maguk képére formáljanak. Én már kész vagyok, tudom. Azért, hogy élvezzem. Mert ember vagyok. És minden ember lehet boldog, mindenkinek megvan rá a lehetősége, annak is, aki máshogyan dönt. Szia élet, szia boldogság! Itt vagyok! Most már értelek. És itt akarok maradni. Mert itt jó.

Legyen hófehér

Véget ért. Hurrá. De megint az elvárásaim csapdájába keveredtem. Valamiért azt gondolom, hogyha véget ér valami, akkor utána majd biztosan jó lesz. Automatikusan, már alig várja az ember, hogy eljöjjön végre a nagy változás, akkor.... óriási pofára eséssel kapkodja a fejét. Először azt hiszem, hogy semmi nem történt és még csalódott is vagyok, hogy: ..áh, megint át lettem verve magam által, ...csak reménykedtem.. " aztán lassan, lassan kitisztul a kép, hogy dehogy lettem én átverve, a változás megtörtént 

..és EZ volt AZ. 

Hát hurrá. Én, az örök elégedetlen. De miért az az egy dolog változott meg, aminek igazán örültem az életemben? Nem lehetett volna úgy, hogy a szar dolgok változnak?! Kérdem én, teljes elkeseredettségben. És igen, bizonyára rosszul látom és én vagyok az oka, meg az elégedetlen, meg a mindenben csak a rosszat meglátó, de most már aztán tényleg elég legyen ebből.

egy gondolat

"Figyeld a jelet, azt amitől véget ér az addigi életed!"

  

(P.S. I Love You c. film)

Namkha

2012.02.19.

Igen, picit erre-arra dől és itt-ott csálé meg laza, de kész az első. Sokat dolgoztunk, mire elkészült: én tekergettem és csomóztam, ő pedig türelmesen várt.Köszönöm mindenkinek, aki segített benne.